Szőrszálak már csak a nagyító alatt

Legs 434918 1280 cmscrop 1

Bár a marketingért én vagyok felelős, ez valóban nem a reklám helye, csupán személyes tapasztalat, ami még engem is lenyűgözött. 

Történt ugyanis, hogy megérkezett hozzánk a DEKA Moveo berendezés.

Nagy várakozással voltunk az kétségtelen, mert a „híre” már előbb ideért. A lézert az én jobb lábszáramon mutatták be nekünk.

Bevallom őszintén, hogy egyáltalán nem bántam, hogy erre a területre esett a választás, mert korábbi tapasztalataimból adódóan tudtam, hogy a láb lézeres szőrtelenítése a leginkább viselhető terület, korábban például a bikinivonal szőrtelenítésétől egy fájdalmas próbálkozás után már lemondtam.

Mivel a szemüvegen keresztül nem láttam semmit, csak a hűsítő érzés, illetve a beszélgetés alapján tudtam meg, itt kérem szépen, már folyik a kezelés. Semmit nem éreztem, pontosan dehogynem csak fájdalom helyett csupán megkönnyebbülést. Aztán jött a bizonytalanság, mert az agyam azt gondolta ennek fájnia kellene… bevallom kicsit szkeptikusan vártam a hatást (mert mit nekem klinikai tanulmányok) 

A kezelés után pár héttel végre beköszöntött a nyár, én pedig a szekrény előtt állva reggel úgy döntöttem szoknyában jövök dolgozni. Egy gyors pillantás a jobb lábamra, szőrmentesség rendben, és indultam….. volna, ha teraszra kilépve a napsütésben épp csak egy pillanat erejéig nem ragad meg a tekintetem a másik lábamon. 

Totálisan felemás lettem. 🙂 A jobb lábszáron a szőrszálakat egy kezelés után is már csak nagyítóval kereshetem, a másik lábra vár még a művelet, addig is marad a szőrtelenítés, de ki bánja, ha így most már látom a végét. Végre búcsút intek a szőrszálaknak. 🙂

Persze hozzátartozik, hogy egy kezelés nem elegendő, de én a saját bőrömön/szőrömön tapasztaltam, hogy milyen hatékony a  DEKA Moveo lézeres szőrtelenítés.

Várjuk Önt is szeretettel

Addig is minden kedves jelenlegi és leendő Vendégünknek nagyon jó utat kívánok a szépülés útján!

Kövessen minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre