Volumenpótlás, arcfiatalítás hyaluronsavval

Img 0448 cmscrop

Katalin arcán egy jelentős testsúlycsökkenés nyomokat hagyott, ahogy ő fogalmazott, a tükörben az arcát mindig nyúzottnak és megnyúltnak látta, mintha egész nap sírt volna.

Mivel kozmetikus, különösen érdeklik a szépészeti beavatkozások, és kozmetikai kezelések. 

Külföldi munkája  és otthoni arcápolása során is minőségi arcápolási termékeket használ, de ahogy fogalmaz:  ” Tisztában vagyok vele, hogy a kozmetikai kezeléseknek vannak határai, az idő előrehaladtával megjelenő volumenhiányt pótolni csak orvosesztétai beatkozásokal lehet”.

 

A konzultáció során az arc egészét érintő volumenhiány pótlására hyaluronsavas feltöltését terveztünk.

Első lépésben az arc jelentősebb hiányainak korrekcióját, az arc eredendően lágyabb íveinek helyreállítását végeztük el.

Ezt követően került sor a szem alatti árok hyaluronsavas feltöltésére, az ajak volumenkorrekciójára és íveinek helyreálítására.

 

Hyaluronsavas volumenpótlás

Az első képen a kezeléseket megelőző állapot látható.

A második kép az középarc volumenpótlását-kontúrozását, a nevetőránc simítását és az állív helyreálítását követően készült.

A harmadik képen az előző kezelést követő szem alatti árok feltöltése és az ajak korrekciója látható.

Volumenpótlás kezelés előtte utána

A kezelés eredményeként az arc visszanyerte lágyabb vonásait, beesettsége megszűnt. A szemkörnyék kevésbé fáradtnak tűnik, az ajak visszanyerte eredeti íveit, volumenét.

Szem alatti árok feltöltése hyaluronsavval

A szemkörnyéki árok hyaluronsavas simítását kanülös technikával végeztük, az alsó szemhéj és orca közötti mély árkoltságot a bőr megemélésével elérve.

Szem alatti árok feltöltése hyaluronsavval előtte és utána
Szem alatti árok feltöltése hyaluronsavval előtte és utána

Ajak volumenkorrekció hyaluronsavval

A jelentősen elvékonyodott, volumenhiányos ajak elveszítette eredeti ívét, a természetességre törekedve állítottuk visza formáját.

Szem alatti árok feltöltése hyaluronsavval előtte és utána

Olvassa el Katalin történetét is. 

Köszönjük a hozzájárulást, hogy bemutathattuk a fotókat!

Bízunk benne, hogy így láthatóvá tehetjük, hogy  ezek a kezelések nem változtatják meg az arc karakteretét, hatásuk természetes,  finom, diszkrét és mégis rendkívül látványos. 

Mindenkinek sikeres, örömteli szépülést kívánok! 

dr Fercsik-Tóth Beatrix

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre