Karaja makeup- Illeszd be a hétköznapokba

Woman 660806 1280 cmscrop

Sminkelés – ma már a napi rutin része

Vendégeink részéről szerencsére egyre nagyobb az igény és az érdeklődés  az egyéniségükhöz illő sminkelés iránt. A mai hölgyeknek igen nehéz dolguk van, ugyanis már szinte alap és kötelező igen fiatal kortól egészen az idős korosztályig a smink használata, viselése. Pár évvel ezelőtt ( magamból kiindulva legalábbis ) ha csak elszaladtunk bevásárolni nem igazán foglalkoztunk vele, hogy van-e rajtunk szempillaspirál vagy nincs, ki van-e húzva a szemöldökünk vagy sem…stb., és ezt az ismerőseimen, még édesanyámon is így tapasztaltam.

Ez forradalmian megváltozott és a smink bekúszott a szürke hétköznapokba ,hogy színt vigyen bele. Ma már ott tart a sminkelés (hál’istennek) hogy nem elkendőzni akarjuk magunkat és egy maszkot viselni, hanem a természetes szépség kiemelése a cél, illetve annak az alkalmi, kicsit extravagánsabb verziója.

Itt ütköznek sokan problémába, hogy a reggeli teendők sorai közé hogyan lehetne beilleszteni a sminket, ami elsőre tökéletes, nem kell javítgatni, nem kell gondolkozni rajta, hogy melyik szín is előnyös? a szem- vagy a szájhangsúlyos smink áll jól ? Tusvonal vagy satírozás ? Alapozó vagy BB krém? Korrektorra szükség van? És mi a helyzet a pirosítóval, hova kell tenni,mennyit és milyen árnyalatot?

Szóval rengeteg a kérdés és ez miatt sokan tartanak tőle és inkább visszateszik a neszesszert  a polcra azzal, hogy ez nekik nem való, nem értenek hozzá és különben is, csak ideges lesznek ha nem úgy sikerül az a vonal ,ezért inkább letörlik az egészet, arról nem is beszélve amikor végre elkészült az alkotás , majd az utolsó szempillaspirál mozdulatoknál tüsszentünk egyet … és bumm minden fekete lesz a szemünk körül.

Hányszor fordult elő velem… persze,hogy egyszerűbb lenne egy laza mozdulattal megválni mindentől és makeup nélkül útnak indulni ,de Kedves Hölgyeim ezt nem tehetjük meg, pláne ha még a munkahelyünk is megkívánja.

Egy jó smink önbizalmat ad, előhozza a kreatív énünket és rengeteg bókot gyűjthetünk be egy üde, de kiemelt tekintettel még nőtársainktól is . Itt a remek alkalom , hogy a reggeli rutin részévé tegyünk egy kifogástalan sminket. Töröljük el a bizonytalanságot egyrészt a márka kiválasztása terén, másrészt a kézügyességünkben.

Mi a Porta Bella Vitában lehetőséget nyújtunk minden kedves sminkelni vágyó hölgynek, hogy megszerezze ezt a tudást, trükköket és alap mozdulatokat tanítunk  ,majd segítséggel ( persze akinek szüksége van rá ) be is gyakoroljuk , hogy a smink tényleg a reggeli rutin része lehessen.

Nem meglepő , hogy a választásunk a pazar és professzionális Karaja termékekre esett, így megtapasztalhatja minden kedves vendég a könnyű de mégis kifogástalan smink viselését és a használatuk könnyedségét .

Én bevallom őszintén a Karaja termékek igazi rajongójává váltam. Én is, ahogy Önök között sokan, alig várom az új termékeket, igyekszem megtanulni a legújabb technikákat. Most például a Karaja őszi szakmai konferenciájára készülök, ahol Dudás Barbara világbajnok sminkmestertől sajátíthatom el a sminkelés eddig még nem ismert csodáit. Ígérem, a megszerzett tudást nem tartom majd magamban. 🙂

Ha magukra ismernek páran ebben a blogban vagy csak meglévő tudásukat szeretnék megerősíteni, továbbfejleszteni  vagy nyitottak egy új márkára és a professzionalizmusra, tárt karokkal várjuk, ugyanis ezt az olasz Karaja makeup termékei és csapatunk tökéletesen biztosítja.

Kövess minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheted munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövess minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheted: 

Instagram logo 5

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre