Porta Bella Vita – A kedvenc unokahúgom

Img 5065 cmscrop

Először is, kérem nézzék el, ha ez a blogom kicsit személyesebb hangvételű, de ettől függetlenül igyekszem objektív maradni.

Bizonyára nem éri Önöket meglepetésként, hogy a Porta Bella Vitát, mindent amit jelent, nővérem Dr. Fercsik-Tóth Beatrix álmodta meg, az ő „gyermeke”.

Én már jóval később kapcsolódtam bele a „nevelésbe”, jóformán – hála, Önöknek, valamint nővérem maximalizmusának, tudásának, az általa elért eredményeknek – már kis „unokahúgom” megállt a saját lábán. Nekem, mint minden büszke nagynéninek, csupán annyi a teendőm, hogy mindenki számára, akit érdekel, megosszam sikereit, elért eredményeit. Ez nagyon hálás feladat, hiszen pozitív tapasztalatokból nincs hiány. 🙂

Nagyon szerencsésnek érzem magam egyrészt azért, mert olyan csodákat látok itt, amiről korábban álmodni sem mertem volna. Ebben az esetben nem is elsősorban az Önök által is ismert előtte-utána eredményképekre gondolok, hanem a számtalan csillogó szemre, sokszor örömkönnyekre, nevetésre, ölelésekre, aminek tanúja lehettem.

Másrészt hálás vagyok azért, hogy lehetőségem van minden olyan beavatkozásnak alávetni magam, ami számomra indokolt. Így alkalmam volt megtapasztalni jó néhány kezelés jótékony hatását. Ezekről a kezelésekről az alábbi a képekre kattintva tudhatnak meg Önök is többet. 

AJAKFELTÖLTÉS ÉS ÁLLKORREKCIÓ HYALURONSAVVAL

 

SZEM ALATTI ÁROK FELTÖLTÉS 

IMG_5067

PREMIUM DIET PROGRAM

Image 1

DERMAROLLER KEZELÉS

 FRAKCIONÁLT LÉZERKEZELÉS

BOTOX KEZELÉS

Img 4066 1

HYALURONSAVAS ARCKONTÚROZÁS

Gyakran merül fel kérdésként Vendégeinkben, és a határozott igen válaszra sokszor meglepődött tekinteteket kapunk, hogy nekünk volt-e már részünk valamely beavatkozásban.

Természetesen. Viszont a miértekre korántsem olyan egyszerű a válasz, hogy persze, mert nekünk ez könnyebben elérhető. Példaként hadd említsem meg, egy tetováló művész ismerősömet, akinek munkája méltán híres, a tetováló szakma is maximálisan elismeri, rajta még sincs egyetlen motívum sem, azért mert elmondása szerint nem találta még meg azt a művészt, akivel szívesen tetováltatna. 

Esetünkben sem, pedig nekünk is igényünk van arra, hogy a legjobb formánkat hozzuk, nem magától értetődőek ezeknek a kezeléseknek az igénybevétele bármi áron. 

Személy szerint a rengeteg pozitív benyomás, az egyes kezelések utáni elégedettség, mely abban nyilvánul meg, hogy a tükörbe nézve olyan arc mosolyog vissza rám, akit ismerek, akire emlékszem, akit láttam már, csak éppen egy kicsit korábban, ad minden alkalommal bizalmat az újabb természetes eredményt adó kezelések igénybevételére nálam is. 

Ha Ön is hasonlóan gondolkodik, várjuk szeretettel!

Addig is minden kedves jelenlegi, és leendő Vendégünknek nagyon jó utat kívánok a szépülés útján!

 

Kövessen minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5 1

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre