Ági története

Img 6368 cmscrop

Ági most 53 éves,  évekkel korábban járt már Nálunk, akkor két ütemben állívének COG szálas kezelése történt. 

Arra a kérdésre, hogy mi miatt született meg újra az elhatározás, válasza az volt, hogy német nyelvű oktatóként fiatalokkal dolgozik, ez mellett a lelke is fiatal. Túl nagy megint a kontraszt amit a lelkében van és aki a tükörből visszanéz. 

A cél az volt, hogy harmonikus külsője legyen. Ági életmódváltásának köszönhetően megszabadult felesleges kilóitól, de a szép alak elérésének ára az volt, hogy arca is vesztett volumenéből, ezt szerette volna visszakapni azt. Az elhatározás saját maga miatt lett fontos, eddig gyermekei miatt idejének és energiájának jelentős részét nem önmaga megvalósítása tette ki, erre most látta elérkezettnek az időt. 

A diéta után, ami, egy életmódváltással vált sikeressé, kinyílt számára a világ. Ahogy mondja, hogy bár mindenki hangoztatja, hogy nem a külső, hanem lélek ami igazán számít azért, hogy ítélnek meg minket, de véleménye szerint ez nem igaz. A testsúly csökkenés óta, talán mert önbizalma is növekedett, csak pozitív változást tapasztalt az emberek vele való hozzáállásában. Mosolyognak rá a bankban, a boltban. Pozitív figyelmet érez, mindenhol.

Arca fiatalossá tételének igénye is ezt erősíti majd reményei szerint.

Orvosi konzultációt követően egy kezelési terv alapján a középarc,, állív, ajak kezelését végeztük el. A kezelés eredményéről beszámolunk. 

Addig is minden kedves jelenlegi és leendő vendégünknek nagyon jó utat kívánok a szépülés útján!

Kövessen minket az Instagramon

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5 3

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre